2013. szeptember 26., csütörtök

Method-trükk


Létezik egy egyszerű, ám de annál hatásosabb megoldás etetőanyagra, azoknak, akik szeretik a method kosaras, vagy hagyományos fenekezővel történő horgászatot. A módszer a következő: mivel a method kosaras horgászat lényege, az etetőanyag koncentrált bejuttatása, minél közelebb a horoghoz, hogy ez által a ponty testvérek a szétterülő élelemmel együtt a csalit is könnyebben észrevegyék, esetleg avval együtt föl is szippantsák. Ehhez a módszerhez akadtam rá egy könnyen elkészíthető, de annál hatásosabb keverékre, melyet megosztanék veletek. 


A főszereplő a zacskós Micro mix etetőpellet. Én úgy készítem ezt a jellegű kaját, hogy a horgászatot megelőző éjjel, előveszem vödröm, és számomra megfelelő mennyiségű pelletet töltök bele (rendszerint egy zacskónyi). Hogy érthető legyen, arányokat mondok, de természetesen mindenki olyan mennyiséget készít, és olyan arányban, ahogy neki jólesik. Tehát, fogok 1 kg pelletet, melyet fölöntök vízzel úgy, hogy az ellepje, sőt még egy kicsit meg is haladja annak szintjét. Én cirka olyan egy-két ujjnyi vastag vízréteget hagyok fölötte. Nem kell aggódni, reggelre az egészből nem lesz más, mint egy nagy összeállt massza. Kiérve a partra, fogok egy akármilyen nekem tetsző íz világú etetőanyagot, és negyed-fél zacskóval hozzákeverek.


 Elég nehézkes beledolgozni, de megéri a fáradtságot. Eztán ha van törő rosta, akkor egyszer vagy kétszer áttöröm, ha nincs nem gond, így is-úgyis remekül működik. A következő lépésként hozzáadok egy kevés poraromát. A külön aromásítást azért tartom fontosnak, mivel csak kis mennyiségben akarunk etetőt használni, ezért kell az intenzív csalogató hatás. Egy kiló alaphoz, plusz negyed-fél zacskó etetőhöz, én majdnem fél zacskó aromát töltök. Eztán hozzákeverek még egy doboz csemegekukoricát, melyben, ha van lé, nyugodtan mehet hozzá. Ezt alaposan elkeverem, és még egyszer ellenőrzöm az állagát. Tehát az állag akkor jó, ha könnyen összeáll, és kifejezetten ragacsos, kézre tapadós etetőt kapunk. Ahhoz hogy ezt beállítsuk, nyugodtan használhatunk etetőanyag ragasztót, ha túl híg lenne. Vagy nyugodtan hígíthatjuk vízzel, ha netán nagyon tapadna. Én először mindig inkább egy árnyalattal hígabbra keverem, és csak eztán állítom be ragasztó segítségével, bár tudom, ez ellentmond az általános törvénynek, de a megfelelő ragacsosságot így érhetjük el könnyebben. Mikor elkészültünk az etetővel, akkor következik a másik trükk.


 Vagy method kosarat, vagy bordázott ólmot célszerű használni. Gyömöszöljünk egy kevés anyagot a kosárba/ólomra, ez lesz a „mag”. Eztán fogjuk a kosarat és forgassuk meg valamilyen magőrleményben. Kiváló például a napraforgó őrlemény, mert ezt a magot szinte mindenhol be lehet szerezni, és otthon könnyű ledarálni. Én ezt egy külön tálkán tartom ehhez a művelethez. Eztán fogjunk még egy kis etetőt, és burkoljuk be ismét a kosarat. Ez lesz a köpeny. Nem kell megijedni, ha a kosárban kitekeréskor, marad egy kevéske etetőanyag, mivel a mag amit először belegyúrunk, másodlagosan egyfajta aroma akkuként is szolgál, a jelentős aromázás miatt. Tehát a működési mechanizmus a következő: vízbe érkezésnél egyből egy felhőt húz a talajig, a talajra érve ledobja a köpenyt, ezáltal terített magokban, ízekben gazdag asztalt létrehozva, a megmaradó mag pedig lassú bomlásával pótolja az eddig elillant aromát, és apró szemcséket. Ebből kitűnik miért is fontos a ragacsos állag. További előnye, hogy tényleg nincs szükség nagyobb mennyiségű alapozó etetésre, sőt van, hogy egyáltalán nincs, de ha valaki akar, annak elárulok még egy apró trükköt, miképp juttathatja be megfelelően ezt a ragacsos kaját. 



A módszer pedig: Levágtam egy viszonylag vastagabb orvosi fecskendő végét, úgy hogy annak nyomókája éppen csak kibukjon belőle. A nyomókát kissé hátrahúzva, a fecsit belenyomom az etetőanyagba, eztán egy keményebb felületet keresve (nálam ez a vödröm teteje) rárakom a nyitott végét, és jó nagy nyomást gyakorlok rá. Utána már csak ki kell nyomni a kis hengeres etetőanyagot a fecskendőből, mely kiválóan csúzlizható. A hengerek mérete akkor megfelelő, ha magassága nem haladja meg az átmérője dupláját, így kevésbé lesz hajlamos a levegőben pörögni, ezáltal pontosabban lehet lőni. Igazából ennyi lenne, elkészíteni sokkal egyszerűbb, mint ahogyan hangzik. Nekem kiválóan bevált, még hideg vízi horgászataim során is. A kedvenc keverékem alapja Micro mix pellet, kevés liftező mézes etetőanyag, scopex vagy eper hal aromával. Ez hideg vízben is kiválóan hozta a potykákat.



És még egy apró tipp: legyen egy kisebb kézmosó vödör a közeletekben 2 dolog miatt is. Az egyik az, hogy le kell mosni a kezetek (ki hitte volna), a másik, hogy ha pár kézmosás után megfigyelitek a víz színét illatát, észre fogjátok venni a változást. Ha netán van egy spiccbot és egy Vizi pisztoly a táskátokban….. (erről még később beszámolok)
Ha van kedvetek próbáljátok ki, ha valami nem stimmel nyugodtan kérdezzetek, nagyon szívesen segítek bárkinek bármivel kapcsolatban ha tudok.
Görbüljön!




Professional Fish Hunter Team!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése