2013. december 11., szerda

Etetőpelletek.

Üdv minden kedves sportársnak, érdeklődőnek!
 Jelen cikk témájául a pelleteket választottam, mert úgy gondolom, a modern horgászat egy meghatározó csalijává fejlődte ki magát e remek anyag. Sokan sokfélét gondolnak a pelletekről, van ki csak használja és beválik neki, van aki nem, mert „próbáltam már de nem jött semmi” és van aki használja és ismeri is a pelleteket. Azoknak szeretnék egy kis segítséget és bátorítást nyújtani, akik félnek használatuktól, vagy szeretnék kissé jobban megismerni őket. Rengeteg szakirodalom létezik, mely taglalja az összetevőktől kezdve, az ilyen olyan szerelékekig mindenfélét, ebbe nem is akarok mélyen belemenni, inkább kissé emészthetőbb, mondhatni hétköznapi képet szeretnék nyújtani a felhasználásukról, tulajdonságaikról, és szeretném megragadni az alkalmat a Professional pelletek bemutatására. Sajnos nagy tévhit, hogy a pelletek csodafegyverek. Kérem tisztelettel, nem azok. Még nem találtak föl olyan csalit, ami mindig minden körülmények között hatásos, és badarság a média által egekig marasztalt ilyen olyan gyártótól származó csalikra úgy tekinteni, hogy csak „fölhúzom a horogra, és tele lesz a szák”. Minden csalit, köztük a pelletet is, ismerni kell, és tudni mikor érdemes használni. Ebben a részben, a Professional etetőpelletekkel szeretnék kicsit foglalkozni.

 Lássuk tehát a Professional pelleteket: Etetőpelletek
 Adatai:
Átmérő: 3/5/8/10/12/16 mm
Átlagos hossz: 2-8/12-16mm
Átlagos tömeg: 0,8-1/1,2-1,7 g
Szín: zöld, sárga (világos/sötét), fekete, piros
Oldódási idő: 10-50 perc (mérettől függően)
Ízek: Ponty-Amúr (kissé Negróra emlékeztető), vanília, Méz, Hal, Eper, Málna

Bőséges kínálat.
Rendkívül jól eltalált és jó minőségű pellet, nem pedig az etetőpellet-nek csúfolt „összedarálok, fél kiló kukoricát azt betömbözöm fajta”. Széleskörűen felhasználható, mind etetésre, mind csaliként. De lássuk csak szépen sorban. Etetésre felhasználható önmagában, ekkor gyorsan a fenékre süllyed, folyamatosan bont, és terül el az aljzaton. Kiváló rakós botos poharazásra, Match bottal horgászóknak csúzlival belőve, mivel nagy gyártási pontosságú, ezért bátran rakhatunk több szemet is csúzlinkba, mert nem fog egy focipálya területre szétrepülni, még távolabbi lövöldözéssel sem. (persze ez függ a széljárástól is.)

Fenekezésre önmagában, PVA termékbe csomagolva, a horog körül hozhatunk létre igen hamar kis etetőkupacot, mely rejti a horgot, és a pontyot „porszívózásra készteti”, ezáltal használhatunk akár kissé nagyobb horgot, erősebb előkét is. Etetésre használhatjuk még erősen túlvizezve, ekkor alkalmas vízközti horgászatra is, mivel a süllyedő tyúktojásnyi gombócok, rendkívüli ködözésre képesek.

 Használhatjuk etetőkosárba, esetleg kis ragasztó hozzákeverésével. Ha így szeretnénk használni, mindenképpen felhívom a figyelmet arra, hogy mivel maga a pellet is tartalmaz kevés természetes ragasztóanyagot, mely a pelletizálás során kiválik az alapanyagokból, ezért rettentő sok magot elbír. Mielőtt megtömnénk kosarunkat, várjunk egy tíz percet, hogy „összeérjen” a pellet, az abban található ragasztó, amit mi adunk hozzá ragasztót, és a mag. Javaslom a konzerv kukoricát, vagy kissé szétfőzött magokat.

 Tipp: 3-4 jó marék Micro mix pelletet kevés poraromával meghintve, ragasztót és annyi vizet hozzáadva, amely éppen csak elfedi, sűrűn kevergetve ragacsos masszát kapunk, amelyhez, ha kevés epres etetőkukoricát, és jó 3-4 deci csontit hozzákeverünk, egy kiválóan csúzlizható, remekül ködölő aromás etetőszőnyeget készíthetünk horgunk köré, ami szinte hemzseg a finom falatoktól. Főképpen kárász horgászatára ajánlom, de szerintem senkit sem zavar, ha pár szép potyka akad a horogra.

Ha bordás kosarat használunk, akkor minden második bordát csippentsünk ki belőle, így nem fog beragadni a pellet. Használhatjuk darálva, etetőanyaghoz keverve, ekkor elég egy kis kézi diódarálót alkalmazni. Ilyenkor az etetőanyagunkat kis ködözési képességgel látja el, illetve oldódásából kifolyólag gyorsabb, agresszívebb lesz az illatok, ízek terjedése.

Célszerű egy etetésre, több különböző méretű pelletet használni, mivel így a később odaérkező nagyobb halaknak is jut némi élelem, amiért érdemesnek találhatják a helyszínen történő eszegetést. Vízhőmérséklettől függően érdemes méreteket variálni, az álltalam favorizált méretsor például hideg vízben 3/5/10 mm azonos arányban, meleg vízben pedig 8/10/16mm 2/4-ed 1/4- ed, 1/4 –ed arányban. Kapástalan időszakban, ehhez keverek még egy elütő színű 8 (hidegben) vagy 12 mm-es (melegben) pelletet.

Egyszerűbb megoldás a Vödrös, vagy 3 kg-os kiszerelésű mix, mely vegyes ízesítéssel, és elütő színeivel hívja föl magára a figyelmet. Csaliként fölhasználható szilikon karikával, ha beindultak a halak, garantált a gyors kapás, csak arra figyeljünk, hogy a keszegek is előszeretettel csipkedik.

 Keszeghorgászatkor, ha beindult az etetés, akár a 3mm pelletet is felkínálhatjuk horgon, tessék elhinni, imádják, még a legkisebb keszegecskék is. Még egy érdekességet meg kell említsek, ami egy egész érdekes módszer a pellet 10/12/16 mm es változatainak használatára, mégpedig a vízközti horgászat. Ekkor mindenképpen teljes multicolor antennás úszót ajánlok, amit úgy súlyozzunk, hogy pellettel együtt az utolsó csík látsszon ki a vízből. Mivel alapjába véve gyorsan oldódó pelletről beszélünk, így a multicolor úszón gyönyörűen látszik, mikor mennyi van a horgon. További előny, hogy az oldódás közben leváló szemcsék képesek akár a talaj közeléből, vagy a víz bármely rétegéből, utat mutatni a halaknak.

 Használatuk felmelegedő és meleg vízben kiváló, de hideg vízben is működőképes marad a megfelelő íz használatával.

Legközelebb a Professional csalizópelleteket vesszük górcső alá, tartsatok velem akkor is.
 Üdvözlettel: Professional Fish Hunter Team